Botos Barnabás aki megfejtette föld élet kialakulását


Tisztelt Látogató!


Az emberiség és az állatvilág eredete.
Ez egy nem hétköznapi cikk.

Szeretnék egy világszenzációt bejelenteni. Kb. 30 év kitartó kutatás
eredményként megfejtettem az emberiség és az állatvilág eredetét, hogy
miért vagyunk és élünk az általunk ismert Föld nevű bolygón.

Honnan származik az élet, amit oly sokan már előttem is próbáltak
megfejteni, eredménytelenül. Nagyon sok megfigyelés előzte meg az
összegzéseimet, sok tudományos okfejtést hallgattam meg és olvastam
el. Arra az eredményre jutottam, hogy azért nem találta meg senki sem
az élet eredetét, mert nem jó irányban kutatott. Birtokomban van két
könyvben leírt megközelítés, melyben valamit figyelmen kívül hagytak.
Márpedig ez szerintem kézzelfogható bizonyíték lett volna, ha jobban
odafigyelnek egy kicsit. Úgy vélem, a hiba abban volt, hogy mindenki,
aki eddig ez irányban kutatott, a maga hasznára akarta ezt a tudást
fordítani.

Több ezer évvel ezelőtt már megírták, akik ugyancsak keresték az élet
eredetét, hogy aki megfejti majd egyszer, az nem sajátíthatja ki majd
ezt a tudást, mert ezt mindenkinek meg kell ismernie. Az írásban ez
így szól „Azt napkelettől napnyugtáig mindenki látni és hallgatni
fogja…”

Tulajdonomban van három olyan könyv, aminek összegzése mindenre
megadja a magyarázatot, miért lett élet a Földön, miért van
napjainkban is élet a Földön, és miért nem lesz már sokáig élet.
Bizonyítékom van rá, hogy nincsenek ufók, és ebből adódóan az
Univerzumban a legértelmesebb lény az ember.

A könyveim összegzése megadja a választ azokra a kérdésekre, hogy pl.
miért hasonlít a csimpánz genetikai kódja 99,4%-ban az emberére. Ezt
angol tudósok állapították meg nemrégen. Hibás az életről alkotott
képünk, s ez a vesztünk felé vezető utunk oka. Amennyiben sikerül
végre találnom egy olyan újságot, ahol ezt sajtókonferencián
bejelenthetem, és a világ összes újságja leközli majd, akkor egy
televíziós műsorban elmondhatom, hogy levethetjük magunkról a
butaságot. „A világmindenségnek és az emberi hülyeségnek nincsenek
határai, illetve az elsőben nem vagyok biztos „ – mondta Einstein.



Ezért kérem az önök segítségét, hogy nyilatkozhassak és
megdöbbenthessem a világot a valóságról, melyet senkinek sem sikerült
megfejtenie már kb. 11000 éve, mióta úgymond civilizációban élünk.

Azért nem írom le bővebben, hogy mit tudok, mert kb. 3 könyvet
megtöltene az ismeretanyagom. Majd egy sajtókonferencia keretében
mondok többet, és ott fel lehet tenni a kérdéseket, aztán már
megjelenhetnek a cikkek. Bizonyításom 100 %-os, nálam így működnek a
dolgok.

Várom megtisztelő válaszukat.


Utóirat:
Amennyiben sikerül címoldalra kerülnöm, abban az esetben ragaszkodom
hozzá, ez legyen a cikkben: Egy magyar férfi megfejtette az emberiség
titkát. Miért lettünk - emberek, miért vagyunk – emberek, és miért
nem leszünk már sokáig mi - emberek.

Azért ragaszkodom, hogy benne legyen a magyar férfi elnevezés, mert én
nem megyek el külföldre nyilatkozni (ahol valószínűleg több szerencsém
lenne, mert a sajtó ott „jobban harap az ilyen sztorira”).

Azt akarom, hogy minden magyar büszke legyen arra, hogy magyar. A
magyarokat mindig is érdekelték az emberek és az emberiség sorsa. A
magyar ilyen típusú ember.


Tisztelettel:

Botos Barnabás
Mobil: 06-30-578-2201
E-mail: 
bobarna@freemail.hu



Üröm 2005-11-27




Ellenőrizte:
Nagy Béla az MTA doktora
Magyar Tudományos Akadémia